Neked adom

Azt hiszem, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett az arcom attól a szégyentől, amit azért érzek, mert ennyire elhanyagoltam a blogjaimat és titeket is. Próbálom minden szabad percemet az írásnak szentelni, de ez nem megy egyszerűen, mert ha otthon vagyok, akkor is az időm nagy részét a tanulás teszi ki. Meg a továbbtanulás és a lehetséges egyetemek keresése, elvégre idén döntenem kell a jövőmről is. Éppen ezért alig marad időm írni, és még így is erre szánom az utolsó szabad perceimet. Csak hihetetlenül lassan haladok, emiatt a türelmeteket kérném. Tudom, hogy ez így nagyon rossz, de igyekszem visszarázódni. 

Ennek első jele ez a novella, ami a napokban fogalmazódott meg bennem, és aminek most az első részét már olvashatjátok is és terveim szerint az elkövetkezendő két hétben érkezni is fog a folytatás. Addig pedig egy rendszert is igyekszem kitalálni, hogyan tudnék bizonyos időnként azért mégis hozni egy-két részt, novellát, szösszenetet. 

Ami a jövőt illeti, természetesen az Álmok útján sem marad abba, a rész fele készen van, csak be kell fejeznem, emellett pedig tervezem, hogy karácsony környékén útnak indítok egy kisregényt is. Illetve jelentkeztem egy karácsonyi bloggeres húzásra, amit itt érhettek el, így karácsonykor valakit megajándékozok majd egy novellával. Tehát ez lenne jelenleg a jövő zenéje, egyelőre.

Ami még fontos lehet, hogy létrehoztam egy új facebook profilt az "írói" önmagamnak, így aki szeretne, nyugodtan bejelölhet ott is, írhat nekem, kérdezhet bármit, én válaszolok mindenkinek, illetve ez is egy újabb felület arra, ahol megoszthatom a blogokkal kapcsolatos híreket. 

Na, most hogy annyit jártattam a számat, szeretném megköszönni azoknak előre is, akik továbbra is kitartanak mellettem és olvasnak, ígérem, miattatok sem adom fel a blogolást, főleg most, hogy visszajött a kedvem is hozzá. Nem maradt más hátra, minthogy jó olvasást kívánjak az új novellám első részéhez, akinek főszereplője (kissé ironikusan a tegnapi meccs után) a katalánok egyik védője. 

Üdv,

Noemi

1. rész

"Minden egyes szavaddal megölsz bennem valamit, de akkor mégis miért vonzódom hozzád most is?"

Magnets

Elena Martínez
Barcelona, 2015 június

Még egy utolsó simítást végez a fehér csipkés koktélruháján a szobájának tükre előtt állva, majd beletúrva hosszú, egyenes, világosbarna hajába, becsukja maga mögött az ajtót és kilép az eddig biztonságot nyújtó négy fal közül. Már innen is tompán hallja a halkan szóló, klasszikus zenét, amit hangulatteremtés szempontjából játszanak le a rádió és a hangfalak segítségével.

Lassan indul meg lefelé a lépcsőkön, s hiába érzi magán néhány ember tekintetét, továbbra is kihúzott háttal, felszegett fejjel halad fokonként, mint egy igazi nő, meglehet még csak tizenhét éves. Az óriási, impozánsan berendezett előteret rengeteg ember tölti meg, többek között öltönyös férfiak és elegánsan felöltözött nők, köztük pedig hatalmas iramban szaladgálnak a személyzet tagjai, hogy minden vendég jól érezze magát ezen a partin. 

Végigjáratva zöld, macskaszerűen kihúzott szemeit a tömegen, édesapja után kutat, akit hamar meg is talál. Az idősödő, mégis jó formában lévő férfi néhány társával folytat látszólag izgalmas csevegéseket az általa irányított labdarúgó csapat jövőjéről és az eddig elért sikerekről. Odasétálva hozzá, óvatosan kocogtatja meg a vállát, ezzel felhívva magára a figyelmet, amit hamarosan meg is kap az érintett személyektől. 

- Elena, kincsem, örülök, hogy végre itt vagy. - Lehel apró puszit egyetlen lánya homlokára, amint átkarolja vékony vállait. Edzőként most van pályája csúcspontján, ám ezek a figyelemreméltó eredmények mégsem érhetnek fel ahhoz a büszkeséghez, amit akkor érez, amikor végigtekint a fiatal teremtésen. Mert elsősorban apa, s pusztán ez után jöhet minden más. Megígérte a feleségének a halála előtt a szülőszobában, hogy mindent megtesz a gyermekéért, aki végül a saját anyja nevét kapta meg, ezzel emléket állítva a tragikusan fiatalon elhunyt házastársának. - Engedjétek meg, hogy bemutassam a lányomat. - Szólítja meg a beszélgetőpartnereit, akik készségesen mutatkoznak be a velük szemben álló fiatal nőnek. A leányzó pedig udvariasan fogadja a kézfogásokat, kézcsókokat, noha mélyen belül szörnyen utálja ezeket a felszínes dolgokat. Mégsem viselkedik modortalanul, mivel tiszteli és szereti az apját, éppen ezért nem akar rosszat neki. 

Tisztában van vele, hogy ez hozzátartozik a munkájához, és ezt így kell elfogadnia. Ráadásul ez a kis összejövetel az ő, illetve a focisták tiszteletére került megrendezésre, elvégre a katalán klub nemrég hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját, ezzel ismét bebizonyítva, hogy idén nincs náluk jobb európai csapat. Igaz, hogy őt nem igazán hozza lázba a labdarúgás világa, ennek ellenére nagyon is örül apja sikerének, mint focistaként, mint menedzserként. 

- Nagy baj lenne, ha körbenéznék egy kicsit? - Burkoltan próbál elkéredzkedni, s bevetve legszebb nézését, igyekszik hatást gyakorolni a mellette álló férfire, akit mindig le tudott venni a lábáról, ahogy ez most sincsen másképpen. Időközben egy pincér érkezik köreikbe, akinek tálcájáról ellentmondást nem tűrően, egyben illedelmesen vesz el egy poharat, amelybe pezsgő van töltve. Belekortyolva az aranyló nedűbe, élvezi, ahogy az alkoholos tartalmú ital eljátszadozik az érzékeivel. 

- Nem gondolod, hogy túl kicsi vagy még ehhez? - Akadnak meg a szemei a karcsú ujjak között tartott kristálypoháron, majd jelentőségteljesen néz a legfiatalabb személyre a családjában. 

- Nem. - Rántja meg a vállait nem törődöm módon, s megereszt mellé egy cinkos mosolyt is. 

- Hagyd Luis, nem védheted örökké mindentől. - Legyint kedélyesen a barcelonai klub elnöke, hogy oldja a feszültséget apa és lánya között. És az általa alkalmazott trénernek is be kell ismernie, hogy igaza van és nem foghat vissza a végtelenségig egy lázadó kamasz lelket. Így végül inkább egy óvatosságra való felszólítással és egy védelmező öleléssel engedi útra őt. 

Elena megáll még társalogni néhány ismerős játékossal, akik érdekesebbnek bizonyulnak számára, mint az apja által bemutatott emberek a csapatból, azonban hamar megunja az estén való részvételt. Nem sokkal később már az impozáns villa hátuljában található kertben sétálgat egyedül, távol mindenkitől. Végre fellélegezhet, hiszen nem kell tovább szigorú illemtani szabályok közé szorítania magát, amiket már kiskora óta tömnek a fejébe. 

No me busques mas

Leülve a kert végében található, sötétre festett padra, amit az egyik rózsabokor mellé kovácsoltak, illetve barkácsoltak, szinte azonnal megcsapja az orrát a kellemes illat. Ahogyan mesélték neki, ez volt az anyja kedvenc virága, éppen ezért is szeret itt időzni, mert ugyan nem ismerte sohasem azt, aki világra hozta őt, mégis egyfajta jó érzés fogja el. Mintha az anyja most is itt lenne vele. 

Gondolataiból hirtelen egy éles reccsenés juttatja vissza a spanyol lányt a valóságba, aki ijedten fordul a zajok irányába.

- Hát te mit csinálsz itt? - Meglepve néz rá a mellette helyet foglaló fiúra, hiszen neki bent kellene mulatnia az időt a többiekkel. Szélfútta haja, markáns vonásai ezúttal is elvonják a figyelmét, ráadásul szerinte az öltöny sem áll rosszul rajta egy fehér ing és egy piros nyakkendő társaságában, amit meglehetősen hanyagul sikerült megkötnie. 

- Csak gondoltam, kicsit kijövök friss levegőt szívni. - Vonja meg vállait lazán a katalán labdarúgó. - Unalmas a buli. - Nehezen állja a srác tengerkék pillantásait, talán egy kicsit el is pirul emiatt, és csupán reménykedni tud benne, hogy ez nem tűnik fel a másik fél számára. Az ugyanis a vesztét jelentené, egy olyan titok kiderülését, aminek sosem szabad tudomására jutnia senkinek sem. Tudja nagyon jól, hogy a tizenötös számú mez tulajdonosa mit gondol róla. Hogy szerinte nem több, mint egy elkényeztetett fruska. Elég volt egyszer hallania az egyik edzés folyamán, amire ő is ellátogatott. Emiatt sosem fogja felvállalni az érzéseit iránta. Nem is igazán érti, mi vonzhatja őt egy olyan férfiban, aki tulajdonképpen sosem kedvelte őt. Lehet, pusztán álltatja magát, mégis hisz abban, érzi, hogy a fiúnak van egy teljesen másik oldala, egy olyan része a személyiségének, amiben egy kicsivel több kedvesség szorult vele szemben. 

- Szerintem is. - Mosolyodik el bátortalanul a lány. - Jó lenne megszökni innen, de nem lehet, pedig szívesen elmennék erről a helyről egy kis időre. - Ecseteli hosszasan az elképzeléseit, teljesen belefeledkezve minden másba, azonban kicsit elszégyelli magát, mire észbe kap. Ezt nem vele kellett volna megosztania. 

- Ki mondta, hogy nem lehet? - Marc érdeklődve teszi fel a kérdést és Elena még csak nem is sejtheti, mi fut át éppen a fejében. 

- Az apám. - Hajtja le egy pillanatra a fejét a leányzó csalódottan. Kellemetlenül érzi magát, hiszen lassan már belép a felnőttek táborába, mégis a szülői utasítások határozzák meg a mindennapjait. 

- Nézzenek oda, apuci kicsi lánya fél elmenni otthonról. - Mindenféle együttérzés helyett gátlástalanul neveti ki a fiatal nőt, aki szúrós szemekkel néz rá, ám ez sem hatja meg őt. 

- Hogy te mekkora egy bunkó vagy. - Löki meg a vállánál fogva, majd felállva mellőle, nemes egyszerűséggel hagyja faképnél, s dühösen indul meg befelé, hogy minél távolabb lehessen tőle.

- Várj már! - A katalán védő ugyanakkor időben kapcsol és könnyű szerrel éri utol a gimnazista lányt, majd megragadva a karját, rövid időn belül néznek ismét egymás szemébe. - Ha te nem szökhetsz el otthonról, akkor majd megszöktetlek én. - Magabiztos tekintete nem tűr ellenvetést, emiatt felszökik benne az ijedtség, és nem ok nélkül. Nemsokára ugyanis már fejjel lefelé szemlélheti a világot, amint a hátvéd a nő könnyű súlyának köszönhetően gyorsan kapja a vállára őt. 

- Közveszélyes őrült. - Kiabál a lehető leghangosabban, miközben erős ütéseket mér a szöktetője hátára, viszont ezzel semmit sem ér el, mintha a védő nem is érezné a kemény érintéseket. Hiába próbál szabadulni, minden egyes kísérlete kudarcba fullad, így nem sokkal később már a focista fekete sportkocsijának anyósülésénél találja magát. Felocsúdni sincsen ideje, hiszen amilyen gyorsan csak lehet, Marc beindítja az autót,  s gázt adva annak, a lehető legmesszebb akar kerülni a háztól, hogy a lánynak esélye se legyen ellenkeznie. 

- Ne mondd, hogy te nem élvezed. - Fordul hirtelen a barna hajú szépség felé egy sokat sejtető vigyorral. Igazából nagyon is élvezi a helyzetet, hogy végre kihúzhatja a biztonságos körökből apuci kicsi lányát. Kíváncsi, mit takarhat maga mögött egy ilyen ártatlannak tűnő arc, amely most kissé durcásan néz vissza rá. Ráadásul mindig is szeretett lázadni a rend ellen, s ez is vezérelte abban, hogy tulajdonképpen elrabolja a mellette ülőt, aki egyre laposabbakat pislogva, küzd a rajta erőt vevő fáradtságon, amely aztán könnyedén lesz úrrá rajta, hiába minden erőfeszítése. Egyenletesen szuszogva, halkan szenderedik el, hogy kipihenje az előbb percek izgalmait. 

Marc pedig ezt kihasználva, még jobban a gázra lép. Az ereiben szétárad az adrenalin, ahogy megérzi a száguldás bizsergését és a szemei elé téve a márkás napszemüvegét, kihajt az autópályára, hogy elvezessen az általa kigondolt úticélhoz a barcelonai naplementében.