Hát, végül az én meglepetésem is megérkezett az ünnepek alkalmával, amit remélem, hogy szeretettel fogadtok el tőlem, mert éjjeleken át dolgoztam vele, és így is csak reménykedem benne, hogy elég jó lett, mert kivételesen én meg vagyok vele elégedve. Jó érzés, hogy elmondhatom magamról, hogy végre befejeztem egy újabb dolgot a blogos pályafutásom alatt. Ennél már csak az lesz felemelőbb, ha egy történetet képes leszek végigvinni. Mindenesetre, bízom benne, hogy nagyon sok ajándékot kaptatok, illetve, hogy remekül telnek az ünnepek számotokra is. A kommentekért és a pipákért pedig nagyon hálás vagyok, amiket tőletek kapok, és ezúttal is nagy örömet okozna, ha kapnék némi visszajelzést a novellával kapcsolatban, aminek főszereplője ezúttal egy argentin labdarúgó. De nem is fecsegek tovább, az új kinézettel együtt érkezik is a novella, amihez jó olvasást kívánok!
Puszi,
Noemi
Shelter
"It feels like you are my shelter, but we know it is just an illusion."
![]() |
| Catherine Blake Mad world |
A Nő
egyedül üldögélt az angol gyárváros egyik kisebb kocsmájában,
s az üres, vagy éppen félig töltött poharakkal szemezett,
miközben a gondolataiban veszett el csendesen.
Körülötte
minden fülledt és zajos volt, a fények pedig normális esetben bármelyik ember figyelmét elvonták volna, ő mégis képes volt
kizárni az összes tényezőt maga körül. A hangos zenét, a
körülötte táncoló tömeget, az alkohol és a cigifüst illatának
egyvelegét, mely folyamatosan az orrába kúszott, ahányszor csak
levegőt vett, ezt az egészet.
Egyszerűen
semmi sem érdekelte a derékig érő, göndör gesztenyebarna hajú, kék
szemekkel, telt ajkakkal, s formás alakkal megáldott lányt, aki
aznap éppen egy kötött fekete felsőt viselt, mely szabadon
engedte láttatni az egyik vállát, egy szakadásokkal teli sötétkék
csőfarmer és sötét bakancsok társaságában.
Míg mások általában otthon, szerető emberek között töltik ezt a jeles napot, addig Catherine előszeretettel látogatta meg a manchesteri szórakozóhelyet minden évben, csakhogy ne érezze magát annyira egyedül, és ez idén sem volt másképpen a december tizedikei napon, a születésnapján. Igazából nem is az egyedülléttel volt a baja, sokkal inkább a magányosság, ami belülről emésztette őt, és ami miatt nem bírt a szűk negyedik emeleti lakásának falai között maradni sosem.
Nem volt senkije sem, a szüleit nem ismerte, és az árvaházban eltöltött nehéz éveknek köszönhetően visszahúzódóvá, zárkózottá vált. Emiatt nem sok barátra tett szert élete során, és a férfiakat sem engedte magához sokkal közelebb. Néha hagyta, hogy egy-kettő kikezdjen vele az erősebbik nem képviselői közül, de végső soron az összesnek kiadta az útját, mielőtt bármi komolyabb történhetett volna.
Őrültnek tartotta ezt az egész világot, bolondnak és rohanónak, ám hiába akart kiszállni ebből a mókuskerékből, amiben minden folyamatos ismétlődések sorozatából áll. Hiszen az élete sem szól másról. Minden reggel felkel, elmegy dolgozni a szomszéd utcában fekvő kisboltba, este hazaér s végül lefekszik aludni, majd ugyanez kezdődik elölről. Végeláthatatlan küzdelem ez, melynek nem látta már értelmét, más választása mégsem volt, mert bármilyen rossz, a halált mindig is ijesztőbbnek gondolta, így nem maradt más, mint a remény, a hit egy szebb napban, ami talán sosem jön el.
A
szájához emelve az újabb vodkával teli poharat, befogta az orrát,
majd erőt gyűjtve, egyszerre húzta le a szeszes italt, ami szinte
égette a torkát, de ő ezt cseppet sem bánta. Érezte, ahogy az
alkohol mámora átvette az irányítást felette. Minden olyan
tökéletesnek tűnt ebben az illuminált állapotban, amelyben nem
kínozta a fiatal nőt semmi sem és ő különösen szerette ezt az
érzést.
Majd hirtelen pillantott fel a bejárat irányába, aminek küszöbét egy jól kinéző, gondosan bezselézett hajú, márkás bőrkabátban és farmerban megjelenő férfi lépett át. Minduntalan bámulta és bámulta a megérkezőt.
Egyetlen másodpercre néztek farkasszemet egymással, mikor a huszonéves srác is elkapta a vele hasonló korú leányzó tekintetét, amiben a nő ugyanazt a fájdalmas csillogást vélte észrevenni, mint amit a sajátjában szokott reggelente, amikor belenéz a tükörbe. Mintha egy lelki társat fedeztek volna fel a másikban.
![]() |
| Sergio Agüero The scientist |
A Férfi elkapva a szemeit a lányról, megszokottan fogadta a bár teltségét, aztán a lelkesen táncoló társaságok között átverekedve magát, megtalálta a csapattársait is. Kezet rázva a helyi kék mezes csapat néhány másik focistájával, célba vette a bárpultot, hogy minél hamarabb hozzájuthasson valamihez, ami kiűzi a fejéből a válással kapcsolatos gondokat, és érzelmeket, melyek időről időre egyre nagyobb súllyal nyomták a vállait.
Mert hiába leplezte a fájdalmát mások előtt, s hiába mutatta magát keménynek, belül gyengévé vált hetekkel ezelőtt, amikor aláírták a feleségével a papírokat, amik rendelkeztek a házasságuk végét illetően. Ráadásul a médiában dolgozók sem tették könnyebbé Sergio napjait az állandó kérdésekkel, zaklatásokkal és valótlan újságcikkekkel. Azonban még ez lett volna a legkisebb probléma, hiszen valahol már hozzászokott ehhez, s tisztában volt vele, hogy ez a felhajtás is hozzátartozik az életéhez.
Mélyen belül igenis csalódásként élte meg, holott pontosan tisztában volt vele, hogy teljesen elhidegültek a másiktól, és már nem okozott egy cseppnyi boldogságot sem ez a kihűlt kapcsolat, noha az okokat most sem találta. Foghatta volna az állandó meccsek miatti távollétre, de tudta, hogy ennél több van a dologban, azonban képtelen volt eddig rájönni, mi lehetett a hiányzó láncszem. Mert senki sem mondta, hogy egyszerű lesz, de szentül hitte, hogy ketten együtt végigcsinálhatják, mégsem így lett, s rá kellett jöjjön, hogy amiről képzelgett, csakis egy tündérmese, nem több.
Miközben az első kör tequiláját húzta le gyorsan, eszébe jutott a fia, az egyetlen teremtés a világon, aki még életet lehelt belé ebben a lehetetlen helyzetben. Minden erejét a gyermekéből lelte, ám a mai este képtelen lett volna erősnek maradni, ráér az majd holnap is.
Az
italoktól zavaros gondolataiból a fiatal nő jelenléte billentette
ki, akit a pult másik végében vett észre újfent, pont ugyanott ült, ahol először összeakadt a pillantásuk. Hosszasan járatta végig rajta a szemeit, miközben azon morfondírozott, hogy oda merjen-e menni hozzá, vagy sem. Titkon ugyanis egészen megfogta valami az elesettnek tűnt lányban. Olyannak látta, mint egy angyalt, akit sors küldött hozzá, hogy legalább egy kicsit felejthessen. Igen, hiszen pontosan ez volt a célja, felejteni. Mindent és mindenkit...
Catherine meglepődve fogadta az ajtóban elkapott tekintet tulajdonosának váratlan felbukkanását, de mégis örült neki, hogy újra láthatja a srácot. Fogalma sem volt róla, hogy miért, egyszerűen csak jól esett neki, hogy a közelében tudhatta Őt. Legalábbis addig egészen biztosan, míg meg nem szólalt.
- Szia Cica, van gazdád? - Keserű nevetések közepette karolta át a vékony vállakat, azonban a nő megvetéssel nézett vissza rá. Mindig is utálta ezeket a gyenge és erőltetett szövegeket, az ahhoz hasonlókat, amivel a fiú is próbált nyomulni nála, sikertelenül.
- Nincs. - Rázta meg a fejét nem törődöm módon, mivel nem gondolta, hogy léteznek még ekkora bunkók a világon. - Kérek még egyet. - Igyekezve kizárni a srác jelenlétét, intett a harminc év körüli, szőke hajú, kék szemű pultos srácnak, aki bólintva egyet, jelezte, hogy értette a kérést.
- Nyugi, csak vicceltem. - Biztató mosoly futott végig a kreolos bőrű, férfias arcán. - Fizetem a köröd. - Dobott le némi papírpénzt a fekete faborítású felületre, amit először nem volt hajlandó a másik fél elfogadni, de addig győzködték, mígnem kénytelen-kelletlen ugyan, ám beletörődött a dologba.
![]() |
| Shelter |
A lány hosszas beszélgetésbe bonyolódott a fiúval, ami alatt még több szeszes italt fogyasztottak el és ami alatt még közelebb kerültek egymáshoz. Hol a gyerekkorukról, hol az életükről, az őket ért csalódásokról.
Csupán beszélgettek és beszélgettek, aztán elcsattant az első csók, amit követett még egy, meg még egy. Maguk sem voltak tisztában azzal, mit tesznek az alkohol hatásának köszönhetően, viszont nem is érdekelte őket. Csak mentek a maguk feje után, nem törődve a következményekkel, mígnem a srác fekete sportkocsijának hátsó bőrülésein végigdőlve találták magukat valahol nem messze, egy elhagyatottabb területen, teljesen egymásba gabalyodva.
A sötétített ablaküvegek tökéletes takarást biztosítottak számukra. Pusztán a pontatlan sziluettjeik játszottak különös játékokat. A színfalak mögött a törékeny nőn terült el a férfi, akin már nem volt sem felső, sem farmer, mindösszesen egy alsónadrág takarta őt, míg a leányzó sem viselt többet fehérneműinél.
Élvezték a gyengéd érintéseket, az apró csókokat, melyeket a másik testére leheltek, s melyek mély vonzalmat ébresztettek mindkettejükben. Akarták, vágytak rá, arra, hogy a testük teljesen összeforrhasson, s végre olyat találtak a másikban, amit eddig kevésszer tapasztalhattak meg életük során, még ha mindössze egyetlen éjszakára szólt is mindez. Menedéket.


.gif)